Egy rajongó kritikája a Magányos utazó című lemezről

Egy rajongó kritikája a Magányos utazó című lemezről

Kedves István!

Legutóbbi telefonbeszélgetésünk során azt kérdezted, hogy miként tetszik a "Magányos utazó" című lemezed, mint kijött, immár a kereskedelmi forgalomban is kapható produktum.

Mostanra eltelt annyi idő, ideértve a fenyőszagú karácsonyi pihenő és lemezhallgató napokat is, hogy összegezzem eddigi benyomásaimat, megfűszerezve egy-két barátom, barátnőm véleményével, akik szintén gyűjtik a lemezeidet.

Kezdjük a borítóval. Az ötlet igen eredeti. Eszembe juttatta ugyanakkor a 15-16. századi németalföldi festőiskolák azon tanítását, hogy az ablak előtt ülő személy mindig a realitást, az ablakon túl látható dolog vagy táj pedig a szürreálist, a vallásos hitet, vagy a megálmodott jövőt ábrázolja. Ehhez jönnek még az ablakpárkányra gondosan helyezett, mindig szimbolikus jelentésű tárgyak: lant, liliom, bőségszaru, stb., s az egészet ebben az összefüggésrendszerben - interaktívan - csak maga a szemlélődő néző rakja össze. A mostani megoldás azt sugallja, hogy Te mindvégig megmaradsz a realitások talaján, a festett palánkot csak a zene és a szöveg eszközeivel, s e lemez keretében is csak néhányszor léped át. Nézzük, hogy szerintem, s barátaim szerint hogyan?

"Magányos utazó": Számunkra az tűnik evidensnek, hogy itt a Prognózis legutóbbi feloszlásáról van szó, s ezzel kapcsolatban a Benned dúló, hullámzó érzelmeidet közlöd velünk, de még inkább így üzensz a Redless zenekar mai tagjainak. A "magad vagy, akárcsak én" sor kapcsán Bernadett nevű ismerősöm azt mondta, hogy ő épp most lépett ki egy kétéves kapcsolatból, vesztesen, s a saját ügyére is ráismer a szövegben. A versben két rész nagyon tetszik: " jegyed az ígéret földjén, csak rövid időre szólt ", illetve ahogy azt fogalmaztad meg, amikor kiadják az ember útját: "Nyitva az ajtó, szabad a tér, merre indulj, hogy hazaérj" (egy korábban fiatal szeretőt tartó barátomnak mutatott így ajtót a titkos kedves, s utána csak kóválygott a gondolattól, hogy most haza kell térnie a törvényes feleségéhez.)

A dallam és a dal akkordmenete nagyon tetszik; a végére illesztett szaxofon a háttérben szinte önálló szólót játszik, eközben azonban jól aláfesti az éneket is, és szellőssé teszi az egész hangzást. Az tetszik benne, hogy ezután a hangulat után lehetetlen levenni, félbehagyni a lemezt, muszáj tovább hallgatni. Nem kritikai észrevétel, csak egy ötlet: szerintem nagyon jól hangzott volna pluszban az, ha a "Felejtsd el mindazt mi történt..." kezdetű résztől, miközben az egyik oldalon újonnan belép a teljes dobszerkó, a másik oldalon karakteresen meghagytad volna az addigi kávadobot is. (Ezt a poént egy Bad Company és egy Chris Rea számban már elsütötték ugyan, de mindkétszer nagyon be is jött.)

Félúton. Egyszerű, ereszkedő hangsorú és kellemes hangzású az a billentyűs "dramaturgiai" keret, ami közrefogja a számot. A dallam végig szép. A versszakok első, olykor második kezdő szavain felső énekszólam cseng, olyan tisztán, hogy a fülnek már hiányzik onnan, ahol nincs. Lendületes, szellős a dal. Nem tudom: mintha a középrész évszámai a Prognózis határkövei, a 2001. pedig a zenésztársas újrakezdés dátumai volnának (ám lehet, hogy oltári nagyot tévedek). De talán ezt támasztja alá az a jól megfestett életkép is, hogy "Új színt, új reményt hoz a reggel " (A "kócos ágyadon" jelzős szerkezetről az jutott eszünkbe, hogy két fiunk, amikor még kicsik voltak, minden reggelre "össze-vissza álmodták a gyerekágyukat".) A basszus, a ritmusgitár és a Fender Telecaster (?) hangzása nagyon karakteres, az elektro-akusztikus (?) gitárszóló közepén igen tetszetős a felfelé menő, gyors skála.

Varázsos éjen át. A kávadob, a séker, a lengőcsinek telt hangzása, valamint az elektromos - akusztikus gitárok unisonoja tűnt fel először. A szöveg tömören tekint át közel 40 évet, mint magam is Ratkó gyerek, a magam múltjára is ráismerek.

Kalandorok. A Prognózis koncertekhez szokott közönség nem tud, s nem is akar elvonatkoztatni a korábban különleges fényhatásokkal kísért rockos színpadi előképtől. Nagyon feszes a tempó most is; remek a hangszerelés. A disszonáns herfli-szólam, a funkys elektromos gitár lehengerlő lendülete már-már Morriconés fe-
szültséggel fokozzák a krimit; a végén a pergődob a játékmódjával úgy fest, mintha géppisztollyal lesorozna mindenkit a bárban, aki másarcú.

Legbensőbb énem. Ez a dal mindig nagyon tetszett, szép dallama, a szöveg és a zene hibátlan egyensúlya miatt. Jó ötlet, hogy a szájharmonika szólót a teljes zenekar kíséri, ahogy az utána esedékes refrént is. Újra tisztán érvényesül a dramaturgiai keret, egyedül kezded, egyedül is fejezed be.

Pár órás öröm. A szerkesztést dicséri, hogy egy ilyen "hagyományos" dallamsorú nóta után egy rendhagyó dallam- és akkordvilágú dalt tettél be. Illik ez a mondanivalóhoz, érzékelteti a kamionsofőr, no meg a félrelépős férjek hipokrita világát; s valljuk be, a sokat eltűrő, hitegetett leány-anyák tartós őrlődését az ész és a szív eltérő parancsai között. A gitár nyakán jól hallható az ujjak csúszása, ami nagyon személyessé teszi az előadást (mintha a vásárlókkal, velünk szemben ülnél a díványon, s ott adnád elő a dalt), s ugyanilyen közvetlen, tiszta a végső üveghang.

Érted sír az ég. Számomra ez a legkomolyabb dal. Feltűnő lépés a klasszikus zene felé. Minden ezt támasztja alá. A hangszerelés tele van ritkaságokkal: vonósok, fafúvósok. A gitárszóló kezdése, dallama és játékmódja kétséget sem hagy, új stílusjegyekkel bővült a zenéd, s annak hangszeres megjelenítése is.

Nem várok míg lemegy a nap. "Kell még egy kis..." lendület. Olyan a nóta, mintha a Piknik Club egykori lemezéről maradt volna le. Persze a hangzás korszerűbb, bár a mai napig állítom, hogy annak a hajdani lemeznek is nagyon friss volt a hangzása, a maga nemében és stílusában, az akkori hazai zenei állóvízben. Itt nagyon tetszik a basszus intenzív játékmódja, az, ahogy az akusztikus és az elektromos ritmusgitárok egymást váltva, kiegészítve, feszesen húzzák a tempót, valamint az az elég ritka megoldás, hogy a ritmus-szekció a dal végén csak "késleltetve" kerül lekeverésre.

Agglegény-dal. A legelső megszólalásnál még azt hiszi az ember, hogy a Beatles Michelle-je következik, de az akkordmenet tovább nem csökken. Aztán fergeteges keringő fejezi ki az agglegények fejében oly tipikus körforgást, vidám hangszereléssel, ironikus szöveggel. A középrész felső szólama nagyon jól hangzik, kíváncsi vagyok, hogy február 17-én ki fogja énekelni és hogyan? A hangszerszóló alatt jó ötlet a füttyös unisono, vidáman, szabadság érzetet sugallva hangzik.

Visszatérő álom. Minden barátom véleménye szerint ez a dal nagyon meg van csinálva. Szelíd, költői szöveg, ilyen az egyes versszakok éneklési módja is. A fuvola szóló vonós és erős ritmus kísérettel ritka igényes. Szerintem itt van a lemez legkiemelkedőbb verssora, versszaka is (a rengeteg jó megoldásból nem könnyű kiválasztani...) Anyám magyar nyelv és töri. tanár, s szerinte is tökéletes az a sor, hogy "távolról égi zene szállt" - persze beágyazva a történetbe, az adott versszakba. Az 5. és a 8. strófa végén egy nagyon elegáns hangszerelési ötlettel alkotó elemeire hullajtod mindazt, ami szép. S ez így igaz, ritka szép.

Véletlen. Az első pillanatban azt hittem, hogy a Mannfred Man's Earth Band "Some-
where in Africa" c. lemezéről jön egy rég nem hallott sláger, mondjuk az "Esőre várva", de az afro tam-tamok bevezetése szépen átcsap egy koherens közép-európai lemezanyag hangzás és stílusvilágába. Sejtelmes a szöveg, még meg sem fejtettem igazán az üzenetét. Vajon melyik olvasmányod inspirálta? A hangszerelés és a lüktetés feszültséget hordoz és kelt, s ez ismét csak tudatos. Érdekes a refrén magas szólamának és a basszus mélyének, vagy a gitár (mandolin?) magas pöntyögésének és az oboa (?) mély betétjének az ellentéte, illetve együttes megszólalása.

Kívül a körön. Csalok. Te mondtad, hogy alterált hangsor, én - a kevéssé képzett - csak arra jöttem rá, hogy le- és elhangolt gitárok szólnak, staccatós, ill. pizzicatós játékmódú, gazdagon hangszerelt kíséret srófolja az idegeket, s mindez a dalaidtól eddig idegen (bár nem teljesen precedens nélküli) prózamondást fest alá. A szaxofon szólama nagyon szokatlan, ettől érdekes. A szöveget már olvastam a Köszi újságok gyűjteményes kötetében, de ismerősen cseng azok számára is, akik emlékeztek egy magyar beat-antológiában is megjelent korai nyilatkozatodra, amely szerint "soha nem tartoztam egyik klikkhez sem". Nekem még az is beugrott, hogy még az "Ez egy kutya világ" c. lemezed rádiós reklámjában hallottam valami olyasmit, hogy "megjelent Vörös Istvánnak, a hazai rock magányos farkasának az új albuma". Az egyik barátom úgy emlékezik ugyanerre, hogy nem a magányos farkas, hanem "a hazai rock fenegyereke" jelzős szerkezetet használták. Persze nem csak ars poetica, hanem üzenet is ez a dal a közönség azon részének, amelyikhez már korábban is szóltál olyan dalokkal, mint az "Árnyak mindenütt", "Külvárosi sötét", "Utolérnek valahol", "Kalandorok", stb.

Szóval ennyi, ha nem zavartalak a február 17-i nagy koncertre való felkészülés közben. Bár jegyem az ígéret földjére csak rövid időre szól, de már megvan, a földszint bal közép 17. sorába. Jönnek a haverok is. ők is tudják, hogy aznap este ebben a városban nincs jobb program.

Budapest, 2001. január 27.
Szeretettel és szívélyes üdvözlettel:
/P. Árpád - Budapest/

 

Shortcodes Ultimate