Két hét, két koncert Dél-Koreában  

Mexikó, Párizs, Szarajevó és Brüsszel után 2006 decemberében dalaimnak és az azokat szerető segítőimnek köszönhetően eljutottam Dél-Koreába.

Isztanbul érintésével 12 órás repülőút után, 9 órás időeltolódással érkeztem Szöul Inchon Airport-ra. (Hasonlót már megéltem: magányos utazóként, gitárommal egy 20 milliós nagyváros repülő-
terén.)

Ott tartózkodásom első felében megismerkedtem Szöul nevezetességeivel (Gyeongbokgung Palace - Királyi Palota, Changdeokgung - Secret Garden, Koreai Néprajzi Múzeum). Elvittek Szöul legmagasabb pontjára, a Seoul Tower-be, voltam egy buddhista szentélyben, és jártam a COEX Centerben is. Körülnéztem a Dongdaemun Market-ben, a Namdaemon Market-ben és egy hatalmas hangszeráruházban is.

Egyik este meghívást kaptam Venue Hoam Art Hall-ba, egy komolyzenei koncertre, ahol egy koreai zenészekből álló kvartett a M.I.K Ensemble játszott Brahms-, Händel- és Ra műveket.

A legérdekesebb program a Szöultól 30 km-re lévő Panmunjom-ba tett kirándulás volt. (1953-ban lett demilitarizált övezet, itt húzták meg Észak- és Dél-Korea között a határvonalat. Ez az ottani berlini fal. Erre a területre külön engedéllyel lehet bejutni, csodák csodája, nekem sikerült.)

December 14-én volt az első szóló akusztikus koncertem, melynek helyszínét – időközben – a Novotel Stage-re változtatták. A koncert az EU-Korea Foundation Gálájának eseménye volt.
A fellépésről a The Korea Herald és a The Korea Times is beszámolt.

A dalokat angolul énekeltem. Szokás szerint alaposan felkészültem, s jó volt a színpadi hangzás is, így könnyen sikerült megtalálnom a kontaktust a közönséggel, s azt hiszem ez a legfontosabb.

Másnap Szöul belvárosában, a LOTTE színpadán mutatkoztam be. Ez egy oldottabb légkörű rendezvény volt, ahol már igazán kezdtem otthon érezni magam.

Jó volt látni, hogy – úgy, mint itthon, ott is – többen digitális kamerára vették a produkciót.

Két hét alatt betekintést nyerhettem egy távol-keleti ország életébe, ahol odafigyelnek a másik emberre, ahol konfuciánus hagyományként erősen él az idős emberek tisztelete, pl. a metróban külön helyek vannak fenntartva számukra, amit még csúcsforgalom idején sem foglal el senki. Az emberek általában kedvesek, segítőkészek. Nyugodtabb a világ, a megszokott városi dugók ellenére senki sem ideges. Jó a közbiztonság és tisztelik a magántulajdont, pl. slusszkulccsal állhatnak a motorok a parkolóban. A dinamikus Korea – ahogy azt országimázsuk hirdeti – úgy a hétköznapokban, mint a gazdaságban, működik.

A koreai hagyományos ételek kevésbé hasonlítanak a nálunk ismert japán vagy kínai ételekre.
A koreai konyha a magamfajta európai ember számára nem túl ízletes. Minden tűzforró és élvezhetetlenül csípős. Az időjárás a miénkhez hasonló, bár ott most hidegebb volt.

Gyönyörű volt a város ünnepek előtti díszkivilágítása, rengeteg fotó készült, ebből válogattam néhányat a fotóalbumba.

A második hét vége felé egyre többet gondoltam a hazatérésre, s az itthoni teendőimre. Újabb 12 órás repülőút, egy isztanbuli taxiskaland és éjszaka után kizökkent időutazóként érkeztem Budapestre.

Vörös István